Sárkány születik - A gyermek (1. részlet)

A tisztáson furcsa társaság gyülekezett azon az éjszakán. De már az erdő sem volt szokványos: minden ezüstösen derengett. Talán a magas hegyekben látni hasonlót, mikor a lehullott hótól, és a kemény fagytól minden fehér dermedtségbe borul. A fák kérge kevésbé volt csillogó, de a leveleik annál inkább. A fű is olyan volt, hogy arra emberi lény nemigen lépett volna: az apró fűszálak, mint milliónyi acéltű, meredtek az ég felé. Az ég felé, amire ma telihold ígérkezett.
Egyre nagyobb volt a nyüzsgés, de ezt inkább csak érezni lehetett, hiszen mindenki csöndben volt, még a mozdulatok is olyanok voltak, mintha a levegőben lebegtek volna ezek a furcsa lények. Néhányan egy irányba tekingettek, mintha onnan várnának valakit, aki a jelek szerint késett. Ahogy a telihold sem akart megérkezni.
Néhány perc múlva az élesebb szemű lények, mint például Latro, az emberi testű, de kutyafejű lény, akinek kutyafarka is volt, vagy Impetus, az ezüst sas, felkapták a fejüket, és határozottan figyeltek valamit abban az irányban, ahová eddig mindenki várakozóan tekingetett. Később a többiek is észrevették a jövevény érkezésének jeleit, és egyre izgatottabban figyelték. Ritka esemény volt, hogy az éjszaka közepén, ráadásul nyugatról érkezzen. A fűszálak között apró élőlények, és egy-két intelligensebb virág is nyugat felé fordult, hogy láthassa a nem mindennapi eseményt: Solt, akit Corvis és csapata kísért, gondoskodva róla, hogy az érkezőt takaró ezüst lepel nehogy lecsússzon izzófényű testéről, zavart okozva ezzel a természet kényes rendjében. Nem volt véletlen, hogy a társaság tagjai izgatottak lettek. A mindig hűvösen viselkedő kentaur, Gorián volt az, aki néha egy-egy pillantással rendreutasította az izgő-mozgókat. Pedig benne is voltak rossz érzések Sol érkezése miatt.
Mikor Sol a tisztásra lépett, minden jelenlévő egy lépést hátrált a biztonságot nyújtó erdő felé. Végül mégis mindenki uralkodott magán és a félelmein, és tudva, hogy a jövőjük függ ettől a találkozótól, maradtak.
Bár Solt nem láthatták a lepel miatt, mozgásából mindenki tudta, hogy feszélyezi, hogy nem mutathatja fenséges pompáját. A beszéde sem a megszokott volt.
– Jó estét! Nincs sok időnk – közölte ténymegállapítóan. Mindenki fogadta a köszönését, majd Sap, a feltűnően magas, vékony lény, aki a tündék egyik rendjéhez tartozott hozzátette: – Luna még nem érkezett meg.
Nem lehetett biztosan tudni – a lepel miatt –, de mintha Sol méltatlankodott volna Luna késése miatt. Erre Noreon, a fekete unikornis szigorú hangon szólt a fényhez szokott Solhoz: – Hálásnak kell lennünk neki, ha eljön, nem pedig méltatlankodni azon, ha egy pár percet késik.
– Nélkülem úgy sem megy semmire – gőgösködött Sol. Ez a megjegyzés azonban csak olaj volt a tűzre. Hirtelen parázs vita kerekedett, amit csak a rangidős Gorián volt képes megfékezni. Miután mindenki elhallgatott, beszélni kezdett a társasághoz:
– Ne hagyjuk, hogy a fenyegetettségünk, és a félelmeink egymás ellen fordítsanak minket. Kérek mindenkit, hogy maradjon higgadt. Ne acsarkodjunk. Ezt tőled is kérem, Sol – Sol válaszolni akart valamit, de Gorián nem hagyta. – Ez most nem a szócsaták ideje, Sol. A veszély sokkal nagyobb, mint gondoltuk. És bár mindannyian tudjuk, hogy a napfogyatkozás nem tart sokáig, mégis azt tanácsolom, hogy várjuk meg Lunát.
Szinte végszóra, a tisztás keleti oldalán megjelent Luna. A szokottnál is sápadtabb volt. Először sokan észre sem vették. A tőle megszokott visszafogott modorában, és szolid méltóságával köszönt a jelenlévőknek:
– Mindannyiótoknak jó estét. Sajnálom a késésemet, nem várt akadályokat kellett leküzdenem út közben. Kérem, hogy tájékoztassatok a fejleményekről.
A jelenlévők meg voltak illetődve Luna közelségétől, és közvetlenségétől. Újra Gorián vette magához a szót:
– Sajnálom, hogy nehézségek adódtak az utazásoddal kapcsolatban, és végtelenül boldog vagyok, hogy épségben megérkeztél. Ha megengeded, azonnal a tárgyra térnék – Luna egy bólintással engedélyt adott. Solnak nem tetszett, hogy az ő engedélyét nem kérte senki, de Luna minden finomsága ellenére megválaszolta újabb méltatlankodását:
– Az éjszaka az én birodalmam, az Ezüsterdő az én birodalmam. Te itt vendég vagy, Sol – olyan kedvességgel mondta ki a szavakat, hogy senki nem vette kioktatásnak, még Sol sem, aki pedig vehette volna. Luna visszafogott mosollyal folytatta: – Ráadásul úgy tudom, te vagy az, akinek legkevésbé tetszett a késésem.
– Gondolatolvasás… – dohogott Sol.
– Folytasd, Gorián – nézett most Luna a kentaurra. Gorián biccentett, és újra beszélni kezdett:
– Tehát a lényeg. Azért kellett ilyen sürgősen összehívni a találkozót, mert újabb fontos információkhoz jutottunk. Noreon, Impetus, Nillo és én a napokban megint bemerészkedtünk Letiferhez.
Ahogy Gorián kimondta a nevet, mindenkinek kikerekedett a szeme. Letifer egy rettegett drambur volt, aki minden ellenségük közül a legnagyobb hatalommal rendelkezett, és aki – éppen ezért – a legnagyobb fenyegetést jelentette rájuk nézve. Gorián folytatta:
– Az expedíciónk sikeres volt.
A bejelentés hatására az érdeklődés egyre fokozódott. Olyannyira, hogy Lendur, egy arany pikkelyekkel borított testű pókféleségnek tűnő lény izgalmában reménykedő mosollyal az arcán sürgető kérdést tett fel az expedíció tagjainak:
– Visszahoztátok?
Gorián szemet hunyt a nyilvánvaló illetlenség fölött, és megfelelt a kérdésre:
– Sajnos nem.
A feszültség alább hagyott, de továbbra is mindenki érdeklődve figyelt a rangidős kentaurra.
– Nem tudtuk visszahozni – ismételte Gorián –, de megtudtuk, hogy hol van most, és hogy hogy lehetne visszahozni. – Újabb érdeklődéshullám futott végig a hallgatóságon. – Sikerült megtudnunk, hogy Letifer saját serege rabolta el, és jelenleg Bellum várában tartják fogva.
– Bellumban? – kérdezte egy csilingelő hang a fűszálak közül. – De hát onnan még senki sem jutott ki élve!
Ez a hír még Solt is megszeppentette, aki most nagyon örült az ezüst lepelnek, ami valamennyire eltakarta érzéseit, bár a folyamatos hallgatása mögött mindenki enyhe félelmet sejtett. Ráadásul az éjszaka és az Ezüsterdő lényei jól értettek a gondolatolvasáshoz is.
– Igen, Drimp, jók az információid – felelte Gorián a kétségbeesett lényre nézve, aki első pillantásra egyszerű békának tűnt, de tüzetesebb szemügyre vétel után mindenki láthatta, hogy hátán hatalmas, átlátszó szárnyakat hord; ráadásul gyönyörűen énekelt. – Inflecta azonban kitalált valamit.
– Tudtatok vele beszélni? – kérdezte a kétségbeesett Drimp.
– Fogalmazzunk úgy, hogy kommunikálni – felelt ezúttal Nillo, aki nem tágított Noreon fülei közül, ahol keresztbe tett lábakkal ült, és úgy illegette szárnyait, mintha most is csillogna rajta az éltető fény. Láthatóan bosszantotta, hogy Drimp másodlagos kérdésekkel rabolja az idejüket. Gorián megérezte ezt, és újra magához ragadta a szót:
– Úgy van – bólintott Gorián –, de az élménybeszámolót hagyjuk egy későbbi időpontra. A Tavasztündér ötletét kell megvitatnunk, és erre nagyon kevés időnk van. – A kentaur rövid szünetet tartott a hatás kedvéért, aztán sietősen folytatta: – Inflecta azt találta ki, hogy kiszabadulásának egyetlen módja, ha újjáélesztjük a pondera sárkányokat.
A bejelentés nagyon hatásosnak bizonyult. Mindenki felhördült, sokan tiltakozni kezdtek, Solnak is megjött a hangja, néhányan azonban csak hitetlenkedve meredtek az öreg kentaurra, és várták, hogy elneveti magát, bejelenti, hogy csak viccelt, és a sűrűből elővezeti Inflectát. De nem ez történt. Corvis is a hitetlenkedők közé tartozott, de végignézett a csőrét csattogtató Impetuson, a kapáló Noreonon, és a hegyes füleit mozgató Nillón, és megértette, hogy nem tréfáról van szó. A gondolataiból Sol hangoskodása ébresztette fel:
– Más sem kell nekünk, csak a pondera sárkányok hatalmaskodása! Zsarnokoskodnának felettünk. Épp eleget harcoltunk, hogy leszámoljunk velük.
– Mondd, ha van jobb ötleted – mennydörgött Gorián.
– Nem arról van szó, hogy van-e, hanem hogy ez az ötlet kivitelezhetetlen, és még ha sikerülne is megvalósítani, beláthatatlan következményei lennének.
– Inflecta mindenre gondolt, és részletesen kidolgozta a tervet. Meghallgatjátok?

***********

Rendelje meg az info[kukac]adlibrum[pont]hu elektronikus levélcímen, vagy az <strong />Ad Librum Kiadó Kiadónál!